Szabolcsi Erzsébet Gyöngyvirág

Haikuk

Könnyeim hullnak:
gyöngybezárt emlékeim
hová gurulnak?

Sosem láttalak.
Arcod mégis ott ragyog
szemem tükrében.

Nem hallottalak.
Hangod mégis ott zenél
lelkem mélyében.

Hömpölygõ folyó
papírhajón sodorja
emlékeimet...

Asszonyok sorsa:
életet adni, fájni,
hervadva halni.

Halk hárfafutam:
behunyt szemeim mögött
lepereg múltam.

Boldogan mennék
hozzád, ha te várnál rám
boldogtalanul.

Kölcsönkértem a
kabátod, hogy közelebb
legyek bõrödhöz.

Hiányzik nekem,
hogy én is hiányozzak
egyvalakinek.

Csordogáló csend.
Csak cseppecskék csillannak
csillagtalanul.

Csended betakar.
Gyönyörûség halk dala
pendül az éjben.

Néma tisztaság.

Betűk helye papíron:

Fehéren fehér.

Hulló falevél:
pókhálóban fennakadt
elmúló élet.

Esõcsepp csillog
virágok szirmain. - Ti
miért zokogtok?

Korán megõszült
levélke libbent elém.
Lesz-e még nyaram?

Õszi napsugár
melengetõn simogat.
Õszöm feledem.

Álmos ablakon
esõcseppek koppannak
sûrûn, konokon...

Ködbe bújt a hegy,
aranysárga fákat rejt
felhõtakaró.

Lassan itt a tél,
s hordozom emlékeim
új tavaszokig...

Csak száraz ágak,
avar, tarka levelek...
Õsz. Színes álmok.

Alvó réteket
ködlepel burkol csendbe,
engem a bánat...

Esõcseppekként
hullnak halkan peregve
borús perceim...

Hûs õszi reggel...
Felhõbe takart álmot
altat a lélek.

Könnyes ablakok.
Õsz van, látod, a Hold is
zokogva gyászol...

Téli haikuk

Tél illata jött:
magányos vándor lépdel
síró fák között.

Csipkerózsika
alszik, zúzmarafátyol
vigyázza álmát.

Aludj csak, érted
nem szól már sárgarigó.
Tél hava ringat.

Didergõ lélek
szárnyalása csendbe hull,
némul az ének.

Deres rét fölött
hófelhõk lebegnek. Éj.
A hold is reszket.

Téli hajnalon
ködlepelben vonulnak
elõttem a fák.

Szomorúfûzfa
zúzmaracsipkében vár
tél-szeretõre.

Tó fölé hajló
szomorúfûzág, nézd, mily
szép fehér ruhád!

Szuroksûrû csönd....
Tél - zizeg a hó. Fázol?
Betakar az éj...

Haldoklik a nap,
Tétovázik egy sugár.
S felragyog a hó.

Zizeg és susog.
Megroppan és csikordul.
Tél. Hó. Jég. Hideg.

Hópiheálom:
élni örökös télben
örökké szállva...

Friss hóesésben,
táncoló pelyhek között
én is táncolnék!

Tegnap folyt a víz.
Ma jégtükör óvja a
megfagyott idõt.

Fekete világ.
Kimennék a friss hóba
fehérré válni.

Téli éjeken
fagyos, fáradt lélekkel
tavaszt álmodom.

Múlt álmok fagytak
reggelre ablakomra.
Csipkehideg tél.

Jégvirágillat.
Lágy vonalú ábrándok
fagyott páncélban.

Tavasz

Dalos ébresztõ:
álmot ûzõ hajnali
madárcsicsergés.

Derengõ lélek,
ébredezõ virágok...
s csak esik, csak fúj...

Menekült a nap...
sötét gondjaival jött
holdtalan éjjel...

Szitáló harmat,
hûs cseppek, s az álmaim
szertelibbennek.

Kószáló álmok
tavaszi friss égbolton
felhõvé válnak...

Síró barackfa
fázik, reszket a szélben,
vár szebb tavaszra...

Pillangó alszik.
Virágszirom lehullott.
Sóhajt fúj a szél...

Ma sem...

Tiszta papírom
nem fogja ma ecsetem.
Színtelen nap volt.

Lobogva

Álomdalolás:
tüzes ábrándok között
lobogva zuhansz...

Egyedül

Egyedül vagyok...
lelkembe zárt hiányod
társaságában...

Nyári képek

Ablakom alatt
tücsökdal zeng. Ragyog a
holdfényszerenád.

Vércsepp a földön...
sebzett muskátlim hullat
fájó szirmokat.

Feltámadt a szél.
Pipacsmezõ sirdogál:
sziromzápor hull.

Bóbita röppent
kezemre, csókot lehelt
rá, s ellebegett.

Lestem a bimbót,
vártam, hogy nyíljon. S éjjel
el is virágzott.

Derûs kis este.
Fecskék fricskáznak mosolyt
alkonyatomra.

Éjszaka

Daltalan éjjel
bánatomat altatom.
Könnyet fúj a szél.

Esõszagú csend.
Lógólábú felhõk közt
lépeget az éj.

Szuroksötét csönd,
cuppogó hûvös cseppek
esõillata...

Felhõbe törli
keskeny arcát a hold ma.
Velem zokogott.

Angyaltalan éj.
Csillagtalan csöndlepel.
Meddõ álmodás...

Az év megújul,
tavasz lesz nemsokára.
Én csak õszülök...

Tavaszi haiku

Loholás közben
látom: krókusz mosolyog
a szomszéd kertből...

Könnyes rügyekbõl
újravirul a csoda
minden tavasszal...

Hova is lépjek?
Imbolygó gyöngyharmattól
csillog a pázsit.

Didergõ virág –
napsugár csiklandozza
álmos szirmait.

Zord idõben is
megérzi tavaszát a
cseresznyevirág...

Zöldülnek a fák,
lassacskán bontakozom
fáradt csendembõl.