1.
Rzsóka 2005.05.22. 10:50
1. .Azt hitted, az Istenek halhatatlanok. Azt hitted, hogy ha halhatatlannak születtél, akkor soha semmi baj nem érhet. Azt gondoltad, minden rendben. Azt képzelted, fontos vagy, nemcsak magadnak, másoknak is. Mindenkinek. Azt hitted, ha jót teszel, mindenki örül. De nemcsak az emberek irigyek, az Istenek is. Kellett ez neked? Most itt fekszel, kifeszítve, lehetetlen helyzetben, nem bírsz menekülni, s érzed a folyton körülötted leselkedő veszélyt. Bolond vagy, Prométheusz, egyszerűen idegesíta a naívságod! - korholtam magam az éjszaka kellemes hűvösében, mely ideiglenesen hűsítette sajgó sebeimet. Aludni kellene, mert holnap újra kezdődik előlről minden. Hol rontottam el, mivel vívtam ki az ellenem hirtelen fellobbanó gyűlöletet, s hogy kerültem ilyen förtelmes helyzetbe? Nem volt időm tovább töprengeni, mert hirtelen az eső hűvös cseppjei nyugtatták megizzadt homlokom, a távolból egyre közeledtek a fenyegető villámok. Zeusz ma sem pihen. A kellemes enyhet adó eső egyre hevesebb záporrá vált, s lassan hasogató kín követett minden cseppet. A vihar érett. Odafönn sűrűn ütköztek a negatív és pozitív töltések, a felhők egymásba gomolyodtak, a villámok hol széltében nyitották meg az eget - ilyenkor mintha Zeusz kárörvendő arca jelent volna meg a felhők mögött széthasított függöny nyílásán - , hol pedig hosszában cikáztak le az égen hatalmas csattanással jelezve a becsapódás találatát. Roppant szálfák hasadtak ketté, fordultak ki tövestől, szénakazlak repültek fel, s hullottak vissza tompán valahol a völgyben. Körülöttem minden érezte Zeusz haragját. Átáztam, csorog rólam a víz, reszketek a láztól, a víztől, a dühtől, a szégyentől. Szó szerint meg van kötve a kezem. Nemcsak a kezem. Nem sétálhatok el innen, nem menekülhetek kínjaimmal fedél alá. Hányadik éjszakát töltöm? Hányadik napot szenvedtem át? Hányadik zivatar tombol körülöttem? Hányadik villám csap be mellettem a sziklák közé? S meddig ismétlődik még mindez? Lassan tompul a hasogató eső, lágy, de hideg gyöngycseppek gurulnak le testemről, s kavarodnak össze meleg könnycseppjeimmel. Álomba sírom magam.
|