Az érzéstelenítő hatása lassan kezd megszűnni. Minden lépésnél lüktet az eleven seb, s érzem a számban a vér ízét. Egy gyógyszertárban Algopyrint veszek, bekapom, s várom, hogy hasson. Teljesen átjár a fájdalom, hiába próbálom pótcselekvésekkel kitörölni tudatomból. Sétálunk, nézelődünk, ritkán jutunk be a megyeszékhelyre, akkor is inkább valami hivatalos ügy miatt. Déli harangjáték a Megyeházán, Cifra palota, templomok, park, ebéd egy állóbüfében (persze én hogy tudnék enni?) , iszom vizet amúgy féloldalasan. Délután megnézzük a Játékmúzeumot, s megyünk az állomásra. Átszállás egy óra várakozással. (MÁV) Megérkezünk, s csak reménykedem, hogy ismerőssel nem fogunk találkozni. Sebem újra lüktet. Otthon férjem kérdezi, hogy vagyok: hát. hősiesen viselem. Fáj, persze, hogy fáj!!! Összekucorodom, s kitör belőlem a zokogás