Cseresznyevirágos emlékek
feszítik estjeim csendjét.
Újabb és újabb árnyakat hordoznak
körülöttem a süket falak.
Hallgatok s emlékezem.
Nemrég még ki tudtuk
mondani a szavakat.
Dalokat üzentek a csillagok.
Borzongó virágok éledtek,
ha új nap pengette a hajnal húrjait.
Magamba zárt titkaim kínzó csendje
kristályburokká fagyott rajtam.
Levedleném - álmodó lepke -
bábruhám. Vergődés.
Hangtalan tánc a végtelen
Univerzum néma tengerén.
S csak belül kiáltok, ó
nem akartam, nem ezt akartam...
Gyáva bárányként menekülök-lapulok
farkasok és bégető nyájbárányok elől...
Ráncokat karcol arcomra
a tűnődő idő.
Fészeksötét éj mélyén
csendes sóhaj száll.
Lehull az éjbe egy újabb április.