Fejemben íratlan sorok,
lelkemben megfagyott panasz.
Köröttem háborog az idő,
kopott álmok hullnak mélybe
éjbe rejtett orgona hangjaira.
Jottányit sem enged az élet.
Csillogó zománc a tört románcon:
elkoszolt fapados emlékeken
már régóta lazúr az úr.
Talán a holnap...? -
tapogatózom.
Üres kékség hullámzik felém.
Vak világ vezet éjórától
csendhajnalig.